Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitvatartás
Kalendárium

KALENDÁRIUM


Áldozócsütörtök

A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök (ebben az évben május 9. ), Krisztus mennybemenetelének napja. Neve onnan ered, hogy az évi egyszeri áldozás határidejéül az egyház ezt a napot szabta. Sok helyen ez a gyerekek elsőáldozásának napja is. Tovább...

KALENDÁRIUM


Pünkösd

A húsvét utáni ötvenedik napon, így ebben az évben május 19-én, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik.... Tovább...

KALENDÁRIUM


Úrnapja

A tavaszi és a nyári ünnepkör határán található katolikus egyházi ünnep úrnapja, amely mozgó ünnep, a pünkösdhöz, ezáltal a húsvéthoz igazodik. Az ünnep napja a pünkösd utáni tizedik nap. Az ünnep tárgya: Jézus Krisztus testének és vérének a kenyér és a bor színe... Tovább...

KALENDÁRIUM


Anyák napja (május első vasárnapja)

Az ünnep a 20. század elején keletkezett az Amerikai Egyesült Államokban és többnyire az amerikai minta terjedt el az egész világon. A jelenlegi ünneplés azonban kevés ponton találkozik az eredeti célkitűzéssel. Kialakulását tulajdonképpen a polgárháborúban (1861-1865)... Tovább...

KALENDÁRIUM


Májusi évfordulók és események még a nagyvilágban

1873. máj. 1-én, 140 éve halt meg David Livingstone skót misszionárius orvos, Közép-Afrika kutató. Ő volt az első európai, aki megpillantotta a Viktória-vízesést és amelyet a brit uralkodóról, Viktória királynőről nevezett el. 1828. máj. 8-án, 185 éve született Jean... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 1.
Majális

Már régóta közös kirándulások, ünnepi lakomák szokása is tartozik a naphoz. A majálist, a vidám népmulatságot rendszerint valamelyik közeli erdőben tartották, s a magukkal vitt ételt, italt fogyasztották. Később egész sokadalommá szélesedett a majális, volt ott... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 1.
Szent Walburga

Szent Walburga apátnő 710 körül született Angliában Szent Richárd leányaként, s a wimborni apácakolostorban nevelkedett. Nagybátyja a németek nagy térítője Szent Bonifác volt, testvérei Szent Wunibald a heidenheimi bencés kolostor alapítója és Willibald az első eichstätti... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 1.
Joseph Heller

Amerikai regényíró, novellista és forgatókönyvíró, 90 éve született. Leghíresebb regénye A 22-es csapdája a legjelentősebb háborúellenes mű a II. világháború óta. 1970-ben film is készült a regényből. A „huszonkettes csapdája” szállóigévé vált mind az angol,... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 4.
Flórián

Flórián a tűzoltók védőszentje. A legenda szerint ugyanis imádságával már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól . Tisztelete az újkorba n élénkült meg, és elsősorban Közép-Európára volt jellemző. Patrónusuknak tekintették más, tűzzel dolgozó... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 7.
Johannes Brahms

Német zeneszerző, 180 éve született . Csodagyermekként tartották számon, már igen korán feltűnt zongoraművészi képességeivel. Kiváló mesterek irányításával zeneszerzést és zongorát tanult. A család anyagi helyzete igen szűkös volt, ezért Brahms különféle kocsmákban... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 9.
Európa Nap

1950. május 9-én Robert Schuman előterjesztette Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatát, mely elengedhetetlen feltétele volt a békés kapcsolatok fenntartásának. Ezen a napon Párizsban, egy egész Európát elnyelő harmadik világháború veszélyének fenyegető... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 9.
Batsányi János

A polgári családból származó 250 éve született magyar költő korán kitűnt éles eszével kortársai közül, huszonkét évesen már egyetemi diplomásnak mondhatta magát. Ekkor már négy nyelven verselt: magyarul, latinul, németül és franciául. Joggyakornokként került Orczy... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 12., 14.
Fagyosszentek

Általában a középső hármat, Pongrácot, Szervácot és Bonifácot nevezzük fagyosszentnek, de valójában többen vannak. A "három -ác" napjai: Pongrác május 12., Szervác május 13. és Bonifác május 14 . Legendájuk szerint Pongrác, Szervác és Bonifác a kereszténység első... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 16.
Nepomuki Szent János

Május 16-a gyónási titkot megőrző cseh vértanú ünnepe, akinek a szobra többnyire vizek közelében áll. A hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje volt . Tiszteletére valóságos vízi körmeneteket rendeztek. Estefelé kihozták a szent szobrát, zöld... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 22.
Richard Wagner

A német zeneszerző és karmester 200 éve egy hivatalnokcsalád kilencedik gyermekeként született . Bár festőnek szánták, őt inkább a zene és a színház vonzotta, rajongott Shakespeare-ért, Weberért és Beethovenért. A lipcsei egyetemen tanult zeneszerzést. 1842-ben Drezdában... Tovább...

KALENDÁRIUM

május 25.
Orbán

Szent Orbán a szőlőtermesztők, kádárok, kocsmárosok patrónusa. A néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja . Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt leginkább, ezért sokfelé szobrot emeltek számára a szőlőben, és ezen a napon körmenetben keresték fel. A szőlőtermelő falvak... Tovább...

 

      2013. április
         Áprilisi évfordulók és események még a nagyvilágban
         Edmond Rostand (április 1.)
         Zipernowsky Károly (április 4.)
         A költészet napja (április 11.)
         Szent György napja (április 24.)
         Márk napja (április 25.)

      2013. március
         Virágvasárnap
         Nagycsütörtök
         Nagypéntek
         Nagyszombat
         Húsvét
         1838. márciusi árvíz a Dunán
         Márciusi évfordulók és események még a nagyvilágban
         Antonio Lucio Vivaldi (március 4.)
         Nemzetközi Nőnap (március 8.)
         Marcello Malpighi (március 10.)
         Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének napja (március 15.)
         Sándor napja (március 18.)
         József napja (március 19.)
         Benedek napja (március 21.)
         Csuka Zoltán (március 23.)
         Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.)
         Vincent van Gogh (március 30.)

      2013. február
         Februári évfordulók és események még a nagyvilágban
         Farsang (február)
         Gyertyaszentelő boldogasszony (február 2.)
         Kisfaludy Károly (február 5.)
         Rideg Sándor (február 12.)
         Hamvazószerda (február 13.)
         Georges Simenon (február 13.)
         Bálint nap (február 14.)
         Nikosz Kazantzakisz (február 18.)
         Jégtörő Mátyás (február 24.)

      2013. január
         A világ első földalatti vasútja Londonban
         Januári évfordulók és események még a nagyvilágban
         Farsang (január)
         Újév (január 1.)
         Rejtő Jenő (január 1.)
         Vízkereszt (január 6.)
         Elhurcoltak Emléknapja (január 8.)
         Rockenbauer Pál (január 14.)
         Magyar Kultúra Napja (január 22.)
         Stendhal (január 23.)
         Pálforduló (január 25.)

 

      2012. december
         Advent
         Decemberi események és évfordulók még…
         Mikulás (december 6.)
         Luca napja (december 13.)
         Kodály Zoltán (december 16.)
         Tamás napja (december 21.)
         Bánhidi Antal (december 23.)
         Karácsony (december 24-26.)
         János napja (december 27.)
         Aprószentek napja (december 28.)
         Szilveszter (december 31.)

      2012. november
         Mindenszentek napja (november 1.)
         Balázs G. Árpád (november 1.)
         Halottak napja (november 2.)
         Illyés Gyula (november 2.)
         Márton napja (november 11.)
         Vidróczki Márton (november 12.)
         Erzsébet napja (november 19.)
         Katalin napja (november 25.)
         Stein Aurél (november 26.)
         András napja (november 30.)

      2012. október
         Októberi események és évfordulók még…
         Assisi Szent Ferenc (október 4.)
         Szabó Magda (október 5.)
         Az aradi vértanúk kivégzésének napja (október 6.)
         Ivo Andrić (október 10.)
         Solti György (október 12.)
         Lukács (október 18.)
         1956. október 23. (október 23.)
         Simon - Júdás napja (október 28.)
         Szentágothai János (október 31.)

      2012. szeptember
         Szeptemberi események és évfordulók még…
         Károlyi Gyula (szeptember 2.)
         Kisasszony napja (szeptember 8.)
         75 éve épült Érd első református temploma (szeptember 12.)
         Máté (szeptember 21.)
         Csuka Zoltán (szeptember 22.)
         Szent Gellért (szeptember 24.)
         Thököly Imre (szeptember 25.)
         Szent Mihály arkangyal ünnepe (szeptember 29.)

      2012. augusztus
         Augusztusi évfordulók és események még…
         Vasas Szent Péter (augusztus 1.)
         Raoul Wallenberg (augusztus 4.)
         Percy Bysshe Shelley (augusztus 4.)
         Lőrinc (augusztus 10.)
         Nagyboldogasszony (augusztus 15.)
         Az államalapító Szent István ünnepe (augusztus 20.)
         Szemere Bertalan (augusztus 27.)

      2012. július
         Júliusi évfordulók és események még…
         Sarlós Boldogasszony (július 2.)
         Hermann Hesse (július 2.)
         Zichy Jenő (július 5.)

      2012. június
         20 éves a Csuka Zoltán Városi Könyvtár kötészete
         Júniusi évfordulók és események még…
         Medárd (június 8.)
         Gustav Klimt (június 14.)
         Keresztelő Szent János vagy Szent Iván napja (június 24.)
         Karinthy Frigyes (június 24.)
         Jean-Jacques Rousseau (június 28.)
         Péter-Pál napja (június 29.)

      2012. május
         Májusi évfordulók és események még…
         Robert Browning (május 7.)
         Ottlik Géza (május 9.)
         Fehér Klára (május 21.)

      2012. április
         Hangya Szövetkezet
         Leonardo da Vinci (április 15.)
         Wilbur Wright (április 16.)
         Guernica (április 26.)

      2012. március
         Arany János (március 2.)
         Alexander Graham Bell (március 3.)
         Jack Kerouac (március 12.)
         Johannes Amos Comenius (március 28.)

      2012. február
         Kitaibel Pál (február 3.)
         Macskássy Gyula (február 4.)
         Thomas Alva Edison (február 11.)
         Victor-Marie Hugo (február 26.)

      2012. január
         John Ronald Reuel Tolkien (január 3.)
         Umberto Eco (január 5.)
         Mikszáth Kálmán (január 16.)
         Alan Alexander Milne (január 18.)

 

      2011. december
         Marie Tussaud (december 1.)
         Ira Gershwin (december 6.)
         Zelk Zoltán (december 18.)
         Borsos József (december 20.)
         Johannes Kepler (december 27.)

      2011. november
         Batthyány Fülöp (november 13.)

      2011. október
         Jovicza Ignác (október 16.)
         Liszt Ferenc (október 22.)
         Pablo Picasso (október 25.)

      2011. szeptember
         Heckenast Gusztáv (szeptember 2.)
         Érdy János (szeptember 19.)
         Sir William Gerald Golding (szeptember 19.)
         id. Markó Károly (szeptember 25.)

      2011. augusztus
         Kereskényi Gyula (augusztus 7.)
         Bibó István (augusztus 7.)
         Adam Clark (augusztus 14.)
         (Ákosházi) Sárkány Ambrus (augusztus 29.)

      2011. július
         Halász Árpád (július 3.)
         Marcel Proust (július 10.)
         Baranyai Nándor (július 12.)
         Sass Sylvia (július 12.)
         George Bernard Shaw (július 26.)

      2011. június
         Karinthy Ferenc (június 2.)
         Bajcsy-Zsilinszky Endre (június 6.)
         Antoni Gaudí (június 10.)

      2011. május
         Marcali Kiss József (május 15.)
         Albrecht Dürer (május 21.)
         Rippl-Rónai József (május 23.)

      2011. április
         Tóth Árpád (április 14.)
         Németh László (április 18.)
         Charlotte Brontë (április 21.)

      2011. március
         Romhányi József (március 8.)
         Amerigo Vespucci (március 9.)
         Francia idegenlégió (március 10.)
         Almásy László Ede (március 22.)

      2011. február
         Eötvös József (február 2.)
         II. Károly, Kis Károly (február 24.)
         Bessenyei György (február 24.)
         William Frederick Cody ("Buffalo Bill") (február 26.)

      2011. január
         Kossuth híd Budapesten (január)
         Holló József (január 1.)
         Fazekas Mihály (január 6.)
         Jack London (január 12.)

 

      2010. december
         Vörösmarty Mihály (december 1.)
         Bogner Mária Margit (december 15.)

      2010. november
         Teleki Sámuel (november 1.)
         Erkel Ferenc (november 7.)
         Lev Nyikolajevics Tolsztoj (november 20.)
         Bethlen Kata (november 30.)

      2010. október
         Pázmány Péter (október 4.)
         Xantus János (október 5.)
         Arthur Miller (október 17.)

      2010. szeptember
         Blaha Lujza (szeptember 8.)
         Ken Kesey (szeptember 17.)

      2010. augusztus
         Fekete Lajos (augusztus 3.)
         Bella István (augusztus 7.)
         Kölcsey Ferenc (augusztus 8.)
         Bláthy Ottó Titusz (augusztus 11.)
         Sina Simon (augusztus 15.)

      2010. július
         Szinyei Merse Pál (július 4.)
         Bíró Ilona (július 5.)
         Passuth László (július 15.)
         Nagy László (július 17.)
         Brunszvik Teréz (július 27.)

      2010. június
         Trianoni békeszerződés (június 4.)
         Gábor Dénes (június 5.)
         Robert Schumann (június 8.)
         Baktay Ervin (június 24.)

      2010. május
         Wegenast Róbert (május 6.)

      2010. április
         Jovicza Ignác (április 2.)
         Széchenyi István (április 8.)
         Kereskényi Gyula (április 9.)
         Márai Sándor (április 11.)

      2010. március
         Frédéric-François Chopin (március 1.)
         Kudó József (március 17.)
         Ortutay Gyula (március 24.)
         Vásárhelyi Pál (március 25.)
         Kosztolányi Dezső (március 29.)

      2010. február
         Kner Izidor (február 5.)
         Fischer Móric (február 15.)
         II. József (február 20.)
         Bornemisza Péter (február 22.)

      2010. január
         Festetics György (január 1.)
         Isaac Asimov (január 2.)
         Jedlik Ányos (január 11.)
         Bolyai János (január 27.)

 

      2009. december
         Hild József (december 8.)
         Váci Mihály (december 25.)

      2009. november
         Európa első közvilágítással ellátott városa (november 1.)
         Palcsó Sándor (november 8.)
         Gyulai Pál (november 9.)
         Friedrich Schiller (november 10.)

      2009. október
         Mohandász Karamcsand Gandhi (október 2.)
         Frédéric-François Chopin (október 17.)
         Georges Jacques Danton (október 26.)
         Kazinczy Ferenc (október 27.)

      2009. szeptember
         Dr. Balázs Dénes (szeptember 17.)
         Gáboriné Csánk Vera (szeptember 21.)

      2009. augusztus
         Barokk kőkeresztek (augusztus)
         Janus Pannonius (augusztus 29.)

      2009. július
         Kisfaludi Strobl Zsigmond (július 1.)
         Kálvin János (július 10.)
         Németh Géza (július 11.)
         Móra Ferenc (július 19.)
         Érdi csata (július 22.)

      2009. június
         Bánki Donát (június 6.)
         Eőry Emil (június 8.)
         Szép Ernő (június 30.)

      2009. május
         Radnóti Miklós (május 5.)
         Kányádi Sándor (május 10.)
         Joseph Haydn (május 31.)

      2009. április
         Nyikolaj Vasziljevics Gogol (április 1.)
         Derkovits Gyula (április 13.)
         Georg Friedrich Händel (április 14.)
         (Mosonyi) Kiss Gusztáv (április 25.)

      2009. március
         Fogadalmi kápolnák (március)
         Rajk László (március 8.)
         Jurij Alekszejevics Gagarin (március 9.)
         Csuka Zoltán (március 23.)
         Bél Mátyás (március 24.)

      2009. február
         Charles Darwin (február 12.)
         Domonkos Béla (február 25.)
         Szalay Lajos (február 26.)

      2009. január
         Érd 30 éve város (január 1.)
         Madarász Katalin (január 23.)
         Ady Endre (január 27.)

 

      2008. december
         Karsch Manfred (december 2.)
         Hunfalvy János (december 6.)

      2008. november
         Albert Camus (november 7.)
         Pest, Buda, Óbuda egyesítése (november 17.)
         Selma Lagerlöf (november 20.)
         Babits Mihály (november 26.)

      2008. október
         Stein Aurél (október 19.)
         Krúdy Gyula (október 21.)
         Petrőczy Kata Szidónia (október 21.)

      2008. szeptember
         Fadrusz János (szeptember 2.)
         John Harvard (szeptember 14.)
         Gundel Károly (szeptember 23.)
         Báthory István (szeptember 27.)

      2008. augusztus
         Gárdonyi Géza (augusztus 3.)
         Reguly Antal (augusztus 23.)
         Leonard Bernstein (augusztus 25.)
         Robert Merle (augusztus 28.)

      2008. július
         Guy de Maupassant (július 7.)
         Füst Milán (július 17.)
         Schaár Erzsébet (július 27.)
         Eötvös Loránd (július 27.)

      2008. június
         Erkel Ferenc (június 15.)
         Nagy Imre (június 16.)
         George Orwell (június 25.)

      2008. május
         Batsányi János (május 9.)
         Richard Wagner (május 22.)

      2008. április
         Juhász Gyula (április 4.)
         Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) (április 9.)
         Alpár (Schökl) Ignác (április 27.)
         Édouard Manet (április 30.)

      2008. március
         Antonio Lucio Vivaldi (március 4.)
         Gabriel García Márquez (március 6.)
         Henrik Johan Ibsen (március 20.)

      2008. február
         Hajós Alfréd (február 1.)
         Johannes Gutenberg (február 3.)
         Barabás Miklós (február 12.)
         Zrínyi Ilona (február 18.)
         Jiří Menzel (február 23.)
         Tennessee Williams (február 25.)

      2008. január
         Simone de Beauvoir (január 9.)
         Molnár Ferenc (január 12.)
         Teller Ede (január 15.)
         Szigligeti Ede (január 19.)
         Madách Imre (január 21.)

 

      2007. december
         Joseph Conrad (december 3.)
         Kodály Zoltán (december 16.)

      2007. november
         Illyés Gyula (november 2.)
         Marie Curie (Maria Sklodowska) (november 7.)
         Astrid Lindgren (november 14.)
         Alberto Moravia (november 22.)

      2007. október
         Szabó Lőrinc (október 3.)
         Szabó Magda (október 5.)
         Ivo Andrić (október 10.)
         Gulácsy Lajos (október 12.)

      2007. szeptember
         Sánta Ferenc (szeptember 4.)
         Thököly Imre (szeptember 25.)
         Kisfaludy Sándor (szeptember 27.)
         Tompa Mihály (szeptember 28.)

      2007. augusztus
         Mányoki Ádám (augusztus 6.)
         Daniel Keyes (augusztus 9.)
         Kőszeg ostroma (augusztus 10-28.)
         Ratio Educationis (augusztus 20.)
         Kós Károly (augusztus 24.)

      2007. július
         Giuseppe Garibaldi (július 4.)
         Frida Kahlo (július 6.)
         Fényes Elek (július 7.)
         Marc Chagall (július 7.)
         I. Lajos magyar királlyá koronázása (július 21.)
         Kassák Lajos (július 22.)
         Id. Alexandre Dumas (július 24.)

      2007. június
         100 éves a Vajdahunyad vára (június)
         I. Ferenc József és Erzsébet magyarországi megkoronázása (június 8.)

      2007. május
         50 éves a Magyar Televízió (május 1.)
         Iványi Grünwald Béla (május 6.)
         Dsida Jenő (május 17.)
         Brocky Károly (május 22.)

      2007. április
         Fráter György (április)
         Verseghy Ferenc (április 3.)
         Kőrösi Csoma Sándor (április 11.)

      2007. március
         Alagút
         Törley pezsgőgyár
         Arany János (március 2.)
         Vámbéry Ármin (Vamberger Hermann) (március 19.)

      2007. február
         Hollóssy Simon (február 2.)
         Neumann János (február 8.)
         Batthyány Lajos gróf (február 14.)
         Carlo Goldoni (február 25.)

      2007. január
         Kolozsvári Grandpierre Emil (január 15.)
         Ferencsik János (január 18.)
         Alan Alexander Milne (január 18.)
         Virginia Woolf (január 25.)
         Selye János (január 26.)

 

      2006. december
         Feszty Árpád (december 24.)
         Bocskai István (december 29.)

      2006. november
         Zsitvatoroki béke (november 11.)
         Bolyai Farkas (november 20.)

      2006. október
         Kittenberger Kálmán (október 10.)
         Kapisztrán Szent János (Giovanni da Capistrano) (október 23.)

      2006. szeptember
         Szent Imre (szeptember 2.)
         Izsó Miklós (szeptember 9.)
         Telepy Károly (szeptember 30.)

      2006. augusztus
         Borsos Miklós (augusztus 13.)
         Bertolt Brecht (augusztus 14.)
         Bakfark Bálint (augusztus 22.)
         Kazinczy Ferenc (augusztus 23.)
         Esztergomi Bazilika (augusztus 31.)

      2006. július
         II. Lajos (július 2.)
         Nándorfehérvári csata (július 4-22.)
         Teleki Blanka (július 5.)
         Hemingway, Ernest Miller (július 21.)

      2006. június
         Latinovits Zoltán (június 4.)
         Stróbl Alajos (június 21.)
         Bécsi béke (június 23.)

      2006. május
         Telefonközpont Budapesten (május 1.)
         Sigmund Freud (május 7.)
         Kármán Tódor (május 11.)

      2006. április
         Doráti Antal (április 9.)
         Szemere Miklós (április 21.)
         Gróf Károlyi Sándor (április 24.)

      2006. március
         Irene Joliot-Curie (március 17.)
         Bartók Béla (március 25.)
         Gelléri Andor Endre (március 30.)

      2006. február
         Galamb József (február 3.)
         Heine, Heinrich (február 17.)
         Prielle Kornélia (február 25.)
         Zichy Mihály (február 29.)

      2006. január
         Medgyessy Ferenc (január 10.)
         Mozart, Wolfgang Amadeus (január 27.)
         Tinódi Sebestyén (január 30.)

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
Városszépítő és Honismereti Egyesület
Adószámunk: 18691683-1-13
12,4°C
nagyrészt felhős