Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

június 22.
Weöres Sándor
(Szombathely, 1913. jún. 22.- Budapest, 1989. jan. 22.)

A Nyugat harmadik nemzedékének tagja, magyar költő, műfordító, idén születésének 100. évfordulójáról emlékezünk meg. Felesége Károlyi Amy költő volt. Tizenöt éves korában közölte első versét egy szombathelyi folyóirat. 1929-től folyamatosan publikált a Pesti Hírlapban és a Napkeletben. A Nyugatban 1932-ben jelent meg először verse.1933-tól Pécsen tanult és dolgozott. Ekkor jelentette meg saját költségén első kötetét Hideg van címmel és Várkonyi Nándorrral közösen megalapították az Öttorony c. folyóiratot. 1936-ban Baumgarten –díjat kapott. 1943-tól Budapesten élt, folyóiratokba publikált, gyermekversei jelentek meg, többek között a Bóbita (1955) c. legismertebb kötete. 1970-ben Kossuth –díjat kapott, melynek pénzjutalmából megalapította a fiatal költők számára adományozható Pásztor Béla-díjat.Írt mesejátékokat, színműveket oratóriumdrámát és egyfelvonásos drámai költeményt. Műfordítóként is kivételes teljesítményt nyújtott: angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin szerzőktől fordított.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13