Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

február 14.
Bálint nap

A katolikus egyház legalább két különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szentet tart nyilván. A legelterjedtebb történet szerint létezett egy ilyen nevű csodatevő római, akit keresztény hite miatt börtönbe vetettek II. Claudius uralkodása idején (268-270). Ez a mártír visszaadta a börtönőr vak lányának látását, kivégzése előtt pedig egy üzenetet küldött neki, melyben ez állt: "A Te Valentinod." Egy másik történet szerint Valentin pap volt, aki titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel Claudius császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket. A közhiedelemmel ellentétben azonban egyik Valentinus személye, élete sem hozható közelebbi kapcsolatba a Bálint-napi szokásokkal. A későbbiekben mégis Szent Bálint tiszteletére elnevezett nap már jóval a kereszténység előtt a párválasztáshoz kapcsolódó szokásokat jelképezte.

Vannak a naphoz fűződő tájjellegű szokások. A mohácsi sokácok ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek vagy zsír nélkül főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalamazza meg őket a leeséstől. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész évben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén az állatok itatóvizébe szenteltvizet cseppentenek.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13