Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

augusztus 16.
Juhász Ferenc
(Bia, 1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.)

90 éve született Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő, a látomásos-szimbolikus-mítoszi verstípus és költészet művelője.
Juhász Ferenc Bián született 1928. augusztus 16-án. 1946-ban, majd 1948-ban is elkezdte a bölcsészkari tanulmányait, de mindkétszer abbahagyta.
Első két verse 1947 karácsonyára jelent meg. A Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként, majd 1974-től megszűnéséig az Új írás főszerkesztőjeként dolgozott. Első verseskönyve, a Szárnyas csikó 1949-ben jelent meg, majd hamarosan két elbeszélő költeménnyel jelentkezett. A Sántha család a földosztásnak, az Apám a korán elhunyt szülőnek állított emléket. Korai versei a tágan értett népies-realista vershagyomány folytatójának mutatták.
22 évesen Kossuth-díjat kapott.
Határozott híve volt a társadalmi változásoknak, de nem fogadta el ennek torzulásait. A maga útját akarta járni, ezért összeütközésbe került a kulturális politikával, támadások érték. 1956 tragédiája megrázta, néhány évig nem tudott megszólalni, de több évig nem is tartottak igényt írásaira. A Harc a fehér báránnyal meghatározó fontosságú kötete csak 1965-ben jelenhetett meg. Ezután sorra jelentek meg az új és a gyűjteményes kötetei.
1973-ban kapott másodszor is Kossuth-díjat.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13