Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

október 17.
Arthur Miller
(New York, 1915. október 17.- Roxbury, 2005. február 10.)

Amerikai drámaíró és esszéista, 95 évvel ezelőtt született. Elsősorban Az ügynök halála és a Salemi boszorkányok című színdarabjai tették ismertté. A michigani egyetemen először újságírást tanult, majd az angol szakot választotta. A II. világháború alatt a hadszíntereket járta, itt szerzett tapasztalatait egy riportregényben írta meg. 1956-ban megnősült, házassága nem egészen 5 évig tartott Marilyn Monroe-val. Művészetét meghatározta az európai dráma öröksége (Csehov, Shaw, Brecht, Ibsen), műveiben az amerikai múlt és jelen folyamatait, társadalmi érvényességét vizsgálja. Első sikere az Édes fiaim c. darab, majd ezt követte Az ügynök halála, a Salemi boszorkányok, a Pillantás a hídról, a Bűnbeesés után, a Kallódó emberek, a Közjáték Vichyben. A Kanyargó időben c. memoárjában életének bensőséges eseményeiről számol be. 1965-ben Millert a Nemzetközi Irodalmi Szövetség(International PEN) elnökévé választották. Ő volt a szövetség első amerikai elnöke. 1969-ben a Szovjetunióban Miller munkáit betiltották, mert síkraszállt a szovjet írók alkotói szabadsága mellett. Az 1970-es években több egyfelvonásos darabbal is kísérletezett, és próbált harmadik felesége, Inge közreműködésével színre vinni, de ezek nem hoztak sem kritikai, sem anyagi sikert számukra. 1983-ban Miller Kínába utazott, hogy rendezői segítséget nyújtson Az ügynök halála színrevitelében. A darabot Pekingben adták elő.

2002-ben az írót megjutalmazták a spanyol "Asturias hercege" nevű tekintélyes irodalmi díjjal, mint "a modern dráma vitathatatlan mesterét". Az előző nyertesek között volt Doris Lessing, Günter Grass és Carlos Fuentes. A következő évben Jerusalem-díjat nyert. (A Jerusalem irodalmi díjat kétévenként adják azoknak az íróknak, akik munkáikon keresztül kiállnak az emberek egyéni szabadsága mellett.) A 20. század egyik legjobb színdarabírója 2005-ben szívbénulás következtében halt meg.

Irodalom:

Hegedüs Géza: Kecskeének : két és fél évezred drámatörténete
Mihályi Gábor: Végjáték : A nyugat-európai és amerikai dráma huszonöt éve, 1945-1970
Bécsy Tamás: A drámamodellek és a mai dráma

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13