Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

Januári évfordulók a nagyvilágban,…

1852. jan.6-án,165 éve halt meg Louis Braille vak francia pedagógus, feltaláló, a vakok által használt írás, a róla elnevezett Braille-írás létrehozója.Samuel Colt amerikai feltaláló, a forgótáras pisztoly, a víz alatt használható robbanószerkezet és a víz alatti távírókábel megalkotója.
1742. jan. 14-én, 275 éve halt megEdmond Halley angol csillagász, geofizikus, kiemelkedő polihisztor természettudós. Két tudományos előrejelzést hagyott az utókorra. Egyrészt megjósolta, hogy a legutóbb 1682-ben megfigyelt fényes üstökösnek 1758-ban vissza kell térnie a Föld közelébe. Az égitestet Halley-ről nevezték el, így a Halley-üstökös lett az első ismert periodikus üstökös, (Legutóbb 1986-ban járt napközelben, legközelebbi visszatérése 2061-ben esedékes.) Másik tudományos előrejelzése a Vénusz átvonulása a Nap korongja előtt, amely jelenség megfigyelésével ki lehetett számítani a Nap Földtől való távolságát.
1892. jan. 18-án, 125 éve született Oliver Hardy amerikai színész, komikus, aki a Stan Laurellel alkotott klasszikus páros, Stan és Pan tagjaként ismert.
1832. jan. 25-én, 185 éve született Ivan Ivanovics Siskin orosz tájképfestő, a 19. századi realista orosz festészet kiemelkedő mestere. Fantasztikusak erdei tájképei, amelyek többségét a Szentpétervárhoz közeli nyaralójának környékén festett, élethűen ábrázolva az évszakok váltakozását, a természet és az állatok életét.
1832. jan. 27-én, 185 éve született Lewis Carroll (eredeti nevén: Charles Lutwidge Dodgson) angol író, költő, matematikus, anglikán pap és fényképész. Legismertebb írásai a gyermekirodalom klasszikusai: Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban.
1882. jan. 30-án, 135 éve született Franklin Delano Roosevelt amerikai politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke, akit egyedülálló módon négyszer választottak meg az USA elnökévé.
1937. jan. 30-án, 80 éve született Vanessa Redgrave Oscar-díjas angol színésznő, az Egy apáca szerelme, Kísértetház, A hó hatalma, Itália csókja, Levelek Júliának, Este (Koltai Lajos filmje) c. filmek szereplője. A UNICEF jószolgálati nagykövete, és a Művészek A Rasszizmus Ellen egyik alapító tagja.

…Magyarországon…

1927. jan. 1-én, 90 éve vezették be a pengőt a magyar korona helyett. A pengő 1946. július 31-ig volt törvényes fizetőeszköz. Váltópénze a fillér volt (1 pengő = 100 fillér).
1897. jan. 17-én, 120 éve halt meg Vajda János költő az átmenet költője a magyar lírában. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy egyéni világa már a szimbolizmus előfutárának bizonyult. Ady joggal látta benne elődjét.
1987. jan. 21-én, 30 éve halt meg Dénes Zsófia (102 évesen) József Attila-díjas író, újságíró, Ady Endre egykori menyasszonya.
1987. jan. 25-én, 30 éve halt meg Rodolfo (Gács Rezső) világhírű magyar bűvész, érdemes és kiváló művész. Szlogenjévé vált mondata:„ Figyeljék a kezemet, mert csalok!”

…és Érden.

1912-ben, 105 éve Wimpffen Simon gróf eladta érdi kastélyát és birtokait gróf Károlyi Imrének. Károlyi Imre és fia, Gyula megosztották egymás között érdi birtokaikat.
1942-ben, 75 éve Ófaluból (a mai Kincses óvoda épületéből) a Wimpffen kúria épületébe költözött az érdi községháza és itt működött 1983-ig, a Magyar Földrajzi Múzeum megnyitásáig.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13