Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

december 15.
Bogner Mária Margit
(Melence, 1905. dec. 15.- Érd, 1933. máj. 13.)

Száztíz évvel ezelőtt született Bogner Etelka Mária Anna néven, Torontál vármegyében. Gyermekkorában egy hosszan tartó betegség miatt egyik lába rövidebb lett, az ezzel járó szenvedéseket egész életében példamutatóan viselte. 1927-ben a thurnfeldi vizitációs zárdába nyert felvételt. 1928-ban néhány nővértársával együtt érkezett Érdre, ahol megalapították az első magyar vizitációs zárdát. Itt élt nem egészen 5 évet és itt halt meg 28 éves korában. 1937. decemberében Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök megindította az eljárást boldoggá avatási ügyében. Sírja jelenleg Ófaluban a Szent Mihály templom kertjében található.1983-ban a sírra új fedlap került és felállították Domonkos Béla alkotását, a vizitációs nővért ábrázoló bronzszobrot is. Halálának 60. évfordulója (1993) óta minden évben megemlékező szentmise van Érd-Ófaluban, ahol boldoggá avatásáért imádkoznak. A boldoggá avatáshoz egy csodás gyógyulás is történt. Egy fiatal lengyel lány Maria Januszewicz egy súlyos baleset következtében 2000-ben kómába eset. A család és a vizitációs nővérek is Bogner Máriához imádkoztak Maria felépüléséért, aki 21 nap múlva elhagyhatta a kórházat és azóta már Franciaországban tanárként él. A Vatikán elfogadta a csodálatos gyógyulást, így remény van arra, hogy hamarosan megtörténik a boldoggá avatás.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13