Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

január 27.
Bolyai János
(Kolozsvár, 1802. december 15.- Marosvásárhely, 1860. január 27.)

Százötven évvel ezelőtt született matematikus és hadmérnök. Apja Bolyai Farkas -aki szintén matematikus volt - irányította érdeklődését a matematika felé. Már fiatalon tökéletesen hegedült és remek kardforgató volt. Bécsben a katonai mérnökakadémián tanult, majd a mérnökhadtestnél szolgált. 1831-ben megjelent Appendix című művével megalkotta a nem euklideszi geometriát, amely nélkülözhetetlen alapot jelentett a 20. század fizikai elméletei számára. Ő maga is szorgalmazta egy nem euklidészi alapokra helyezett mechanika kidolgozását. Gazdag és máig még nem teljesen feldolgozott kézirataiból kiderül, hogy számos, korát megelőző gondolat rejtőzik bennük (pl. modellelmélet alapgondolata, gravitációs erőtér és a geometriai erőtér szerkezetének összefüggése). Kéziratban maradt Tértan c. befejezetlen munkája, átfogó filozófiai rendszerét Üdvtan c. munkájában vázolta fel. Hagyatéka Bolyai Farkaséval együtt a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban található. Egy holdkrátert és egy kisbolygót neveztek el róla. Érden a 2. számú általános iskola 1987-ben vette fel Bolyai János nevét.

Irodalom:

Dávid Lajos: A két Bolyai élete és munkássága
Benkő Samu: Bolyai János vallomásai
Benkő Samu: Apa és fiú : Bolyai-tanulmányok
Bolyai János: Appendix, a tér tudománya
Weszely Tibor: Bolyai János matematikai munkássága
Szénássy Barna: Bolyai János
Weszely Tibor: Bolyai János : Az első 200 év
Czire Dénes: A két Bolyai
Ács Tibor: Bolyai János új arca - a hadi mérnök

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13