Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 13.
Határ Győző
(Gyoma, 1914. nov. 13.- London, 2006. nov. 27.)

Kossuth-díjas író, költő, műfordító száz évvel ezelőtt született, eredeti neve Hack Viktor volt. 1920-tól élt Budapesten, a Műegyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, de zenét is tanult a Zeneakadémián, közben már írta első regényeit. 1943-ban államellenes szervezkedés vádjával letartóztatták, börtönbe zárták, majd büntetőszázadba sorolták, ahonnan 1944-ben sikerül megszöknie és a háború végét Budapesten vészelte át. A háború után építészként dolgozott, majd fordításokból és festményeinek eladásából élt. Kapcsolatban áll az Újhold körével és a Szentendrei Iskola művészeivel. 1956-ban ismerkedett meg feleségével Prágai Piroskával, akivel még ez év decemberében elhagyta az országot és Londonban telepedtek le. A BBC Magyar Osztályának munkatársa lett, nyugdíjazása után a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Szoros kapcsolatot tartottak az emigráció irodalmi köreivel, pl. a Párizsi Magyar Műhellyel, a londoni Szepsi Csombor Körrel, a müncheni Új Látóhatárral, előadókörutakat tett Amerikában és európai magyarlakta településeken. 1989-ben látogat vissza első ízben Magyarországra. Állami, díszpolgári, díszdoktori kitüntetést kapott, művei folyamatosan kiadásra kerültek, rendszeresen járt Magyarországra előadóesteket tartani. Amikor felesége egészségi állapota súlyosbodott, már ritkábban járt vissza Londonból. Prágai Piroska halálát követően, tíz nappal később Határ Győző 92 éves korában elhunyt. Mindketten a Farkasréti temetőben vannak eltemetve.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13