Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 10.
Friedrich Schiller
(Marbach, 1759. november 10. - Weimar, 1805. május 9.)

Kétszázötven évvel ezelőtt született német költő, drámaíró, filozófus, Herder, Wieland, Goethe mellett a weimari klasszikusok kiemelkedő képviselője. Lelkésznek készült, de végül a stuttgarti akadémián jogot és orvostudományt tanult. Diákévei alatt írta első drámáját, Haramiák (1781) címmel. Drámaíróként a mannheimi színháznál alkotott, ez idő alatt mutatták be A genovai Fiesco összeesküvése és az Ármány és szerelem című tragédiáit. 1785-ben született Schiller lírájának egyik első maradandó darabja, "Az örömhöz" című nagyszabású, szárnyaló óda, amely később a IX. beethoveni szimfónia negyedik tételének énekszövege lett, mely ma az Európai Unió himnusza.1787-ben Weimarban találkozik a weimari klasszikusokkal, Goethe javaslatára nevezik ki tanárnak a jénai egyetemre. Goethe-vel közösen dolgoztak az 1795-ben, Schiller által elindított Horen c. folyóirat kiadásán. Történelmi drámái többek között a Don Carlos (1787), mely cselekményének hátterében a németalföldi szabadságharc áll, és a Stuart Mária (1800), legnagyobb szabású drámai műve a Wallenstein-trilógia. Írt Jeanne d´Arc-ról Az orleans-i szűzben, a svájci szabadságharcosról a Tell Vilmosban. Drámái alapján készült több opera szövegkönyve. Versei és balladái a 19. század legolvasottabb művei közé tartoztak. Hosszan tartó betegeskedés után tüdőbajban halt meg Weimarban, halála jelképesen lezárta a weimari klasszicizmus korát.

Irodalom:

Goethe, Johann Wolfgang: Goethe és Schiller levelezése
Hegedüs Géza: Kecskeének : két és fél évezred drámatörténete. In: A német klasszicizmus : Lessing, Szentimentalizmus és "Sturm und Drang", Geothe, Schiller.
Híres írók, költők műveinek elemzése. In: Schiller: Tell Vilmos

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13