Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 22.
Ady Endre
(Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27)

140 évvel ezelőtt, 1877. november 22-én született Ady Endre, akiről Pilinszky János megállapította: „döntően és végérvényesen Ady a legjelentősebb modern magyar költő”. Ady Érmindszenten, egy kisnemesi, kálvinista családban látta meg a napvilágot. Középiskoláit Nagykárolyban és Zilahon végezte: Jogi egyetemi tanulmányait abbahagyta, újságíró lett Debrecenben. 1899-ben jelent meg első kötete Versek címmel. 1900-tól Nagyváradon dolgozott a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló munkatársaként. Itt ismerkedett meg a Franciaországban élő, Diósi Ödönné Brüll Adéllal, akit Lédának nevezett verseiben. Többször meglátogatta az asszonyt Párizsban. 1906-ban jelent meg az Új versek, amely az első irodalomtörténeti jelentőségű Ady kötet. Ady a Nyugat folyóirat és Holnap antológia körül tömörülő, társadalmi megújulásért küzdő írók vezéralakja lett, ezzel állandó irodalmi és politikai harcok kereszttűzébe került. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akivel 1917-től Budapesten, a Veres Pálné utcában éltek. 1918 őszén súlyosra fordult a betegsége, 1919. január 27-én halt meg a Liget Szanatóriumban.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13