Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

január 1.
Érd 30 éve város

Érd a főváros környéki agglomeráció legnagyobb települése, sokáig úgy emlegették, mint "Közép-Európa legnagyobb faluja". 1979 január 1-e óta város, 2006 óta megyei jogú város. A nagy kiterjedésű település (60,54 km²) kerületekre oszlik. Főbb részei: Tusculanum, Érdliget, Ófalu-Óváros, Érd-parkváros, Postás-telep, Újfalu (Erzsébetváros), Újtelep. A környék az őskor óta lakott, ezt neandervölgyi ősemberek eszközeinek leletei bizonyítják. A Sánc-hegyen bronzkori földvár nyomait tárták fel. Érd legkorábbi településrésze a mai Óváros. A települést 1243-ban említik először egy oklevélen. 1526-ban a mohácsi csatába induló II. Lajos király itt táborozott le először. A török megszállás alatt Érd a budai szandzsák része lett, Hamzsabég néven. Ebből a korból maradt fenn az érdi Minaret, melyből összesen három található Magyarországon (Pécs, Eger, Érd). 1684. július 22-én Lotaringiai Károly csapatai Érdnél győzték le Musztafa pasa seregét. A török kiűzése után a település az Illésházy grófok birtoka volt, uralmuk alatt sokat fejlődött, 1776-ban mezővárosi rangot kapott. A 20. század elején a Károlyi család birtokába került. A település gyorsan növekedett, jelentős iparosodás azonban nem történt, döntően mezőgazdasági jellegű maradt. A szőlőtermesztés hanyatlását a 19. század második felének filoxérajárványai okozták, ezután az őszibarack termelés volt a legjelentősebb. A városiasodás igazán 1972-ben indult meg üzletkomplexum, lakótelep és buszpályaudvar építésével. Érdet 2005. november 7-én az Országgyűlés megyei jogú várossá nyilvánította. Bár a város lakossága évek óta átlépte az 50 000 főt - ami a megyei jogú várossá nyilvánítás egyetlen konkrét feltétele -, az infrastruktúra hiánya miatt korábban nem sikerült megszerezni a szükséges parlamenti támogatást. A város jelenlegi lakosságának létszáma 63 077 fő (2008-s adat). A város 2007-ben lett kistérségi központ, amikor a Budaörsi kistérségből kiváló négy település (Érd, Százhalombatta, Diósd, Tárnok) megalkotta az Érdi kistérséget.

A képen egy 1979-ben, Érdről készült képeslap látható.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13