Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

Kossuth híd Budapesten

A második világháború befejeztével Budapesten nem maradt ép híd, pótlásukat újraépítésükig kishajó-közlekedéssel és pontonhidak építésével próbálták megoldani, melyek azonban a folyó téli jégzajlása miatt nem tudták folyamatosan biztosítani a közlekedést a két városrész között. Ekkor került sor, hetven évvel ezelőtt a Kossuth tér és a Batthyány tér között az első állandó híd a Kossuth híd megépítésére, mely 1946. augusztus 20-ig, a Szabadság híd megnyitásáig egyben az egyetlen is volt. A pillérek építése 1945. május 16-án indult, a hidat a forgalom számára 1946. januárjában nyitották meg. Tervezői Mistéth Endre és Hilvert Elek voltak, akik eleinte faszerkezetesnek tervezték a kilenc nyílású hidat , de végül acélszerkezettel épült meg. A kivitelezéshez szükséges vasat a háborús törmelékekből válogatták össze. A hidat 10 éves élettartamra tervezték, elhasználódása miatt 1957-ben forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13