Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

április 25.
IX. (Szent) Lajos francia király
(Poissy, 1214 ? ápr. 25.- Tunisz, 1270. aug. 25.)

A Capeting-ház tagjaként született, feltehetően 800 évvel ezelőtt. 1234-től uralkodott önállóan, addig édesanyja Kasztíliai Blanka régensként vezette az országot. Két keresztes hadjáraton is részt vett. Uralkodása alatt Franciaország Európa vezető nagyhatalma lett, mind katonai, gazdasági és kulturális szempontból. Egységes pénzrendszert vezetett be az országban (a király által vert pénzeket mindenütt el kell fogadni fizetőeszközként), megreformálta az igazságszolgáltatást, királyi biztosokat nevezett ki és megteremtette a parlament (királyi bíróság) intézményének alapjait. Fontosnak tartotta az oktatást, udvari káplánja Robert de Sorbon teológiai kollégiumot alapított szegény diákok számára, amelyből létrejött a híres párizsi egyetem a Sorbonne. 1270-ben az általa vezetett keresztes hadjárat során Tuniszban pestisben halt meg. A szigorú keresztény életelvek szerint élő Lajost becsületessége, igazságossága miatt már életében nagy tisztelet övezte. 1297-ben VIII. Bonifác pápa szentté avatta. Nevét a versailles-i székesegyház , St Louis városa Missouriban, Saint Louis Elzászban és a Szent Lajos tó Québecben őrzi.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13