Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

július 7.
Fényes Elek
(Csokaj, 1807. július 7. - Újpest, 1876. július 23.)

A hazai statisztika első kimagasló művelője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Pozsonyban jogot tanult, s a mágnások követeként részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1836-tól Pesten élt, ekkor jelent meg első nagy statisztikai művének első kötete. Elnyerte az Akadémia nagyjutalmát, majd az MTA levelező tagjává választotta. Mint az első felelős belügyminisztérium osztálytanácsosa az ő feladata volt az Országos Statisztikai Hivatal megszervezése és vezetése. A szabadságharc leverése után Gödöllőn gazdálkodott, később ismét Pestre költözött, s 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság életbiztosítási ügyosztályát vezette. Kidolgozta az élettartam és a halálozási valószínűség táblázatát. Súlyos anyagi gondokkal küzdve, a Statisztikai Hivatal alkalmazottjaként fejezte be életét. Munkái ma is forrásértékűek. Magyarország statisztikája című művében az ország anyagi és szellemi erőforrásait számba véve fejlődésében ábrázolta viszonyainkat, s összehasonlította a külhoni viszonyokkal. Statisztikai munkáival a reformgondolatok útját egyengette.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13