Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

szeptember 12.
Tersánszky Józsi Jenő
(Nagybánya, 1888. szeptember 12-én – Budapest, 1969. június 12.)

130 éve, 1888. szeptember 12-én született Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas magyar író.


Nagybányán született 1888. szeptember 12-én polgári családban Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként. 1906-ban szülővárosában érettségizett.
A helybeli művésztelep hatására festőművésznek készült, de szülői nyomásra jegyzőgyakornoknak állt Szapáryfalván, majd egy évvel később joggyakornok lett Nagybányán. 1908-ban iratkozott be előbb az eperjesi, majd a budapesti jogi egyetemre, de anyagi okok miatt tanulmányait félbehagyta. Első novelláját financiális problémái csökkentésére írta Csöndes emberek címmel, melyre Osvát Ernő, a Nyugat főszerkesztője is felfigyelt.
Az I. világháborúban önkéntesként vett részt, fogságba is esett és csak 1919 augusztusában tért haza. Ekkorra már elismert író volt.
Sikertelen öngyilkossági kísérletének köszönhetően ismerte meg későbbi feleségét Molnár Sárit, akit 1921. szeptember 8-án feleségül is vett. Ebben az évben jelent meg fő műve, a Kakuk Marci. Ezt követően a Nyugat főmunkatársa lett, sőt színházi szerzőként is sikerrel debütált. 1930-as években megalakította egyedi színtársulatát: a Képeskönyv Kabaré Társulatot, sőt humoristaként is vállalt fellépéseket.
Budapest ostroma alatt tevékenyen bújtatta és mentette az üldözötteket. 1950-es évektől mindinkább kiszorult az irodalmi életből, hiszen elsősorban báb- és mesejátékai születtek. Első feleségét korán elvesztette 1965-ben nősült újra.
Élete alkonyán sokat betegeskedett, a János Kórházban érte a halál 1969. június 12-én.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13