Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

december 21.
Heinrich Böll
(Köln, 1917. december 21. – Langenbroich, 1985. július 16.)

100 éve, 1917. december 21-én született Heinrich Böll Nobel-díjas német író és műfordító. A Kölni Egyetemen német nyelv és irodalom szakot végzett. Ellenezte a nemzetiszocialista politikát. 1939-ben behívták katonának, többször meg is sebesült. Amerikai hadifogságba esett, ahonnan csak a háború végeztével szabadult. 1947-ben kezdődött írói pályafutása A vonat pontos volt című novellával. Művei főként a háború utáni Németországban játszódnak. Tagja volt a Gruppe 47 elnevezésű irodalmi társaságnak. 1972-ben a Csoportkép hölggyel című művéért irodalmi Nobel-díjat kapott. Ebben a regényében a német történelmet követte végig az első világháborútól az 1960-as évekig egy nő életrajzán keresztül. 1974-ben jelent meg híres műve, a Katharina Blum elvesztett tisztessége, amely az NSZK viszonyait festi le. A regényt több mint 30 nyelvre fordították le. Három évig a Nemzetközi PEN Club elnöke volt. Ő fordította le német nyelvre többek között J. D. Salinger Zabhegyező című híres regényét.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13