Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

Pünkösd

A húsvét utáni ötvenedik napon, így ebben az évben június 4-én, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik.

Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösdikirályné járás. A pünkösdikirály választás sajnos teljesen eltünt pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt.

Pünkösdi jelképek

Pünkösdi rózsa: pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek.A legények pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak.
Fehér galamb: a templomban sok helyen a Szentlélek jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon.
Zöld ág: nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13