Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

április 4.
Zipernowsky Károly
(Bécs, 1853. ápr.4. - Budapest, 1942. nov. 29.)

Magyar gépészmérnök, a transzformátor egyik feltalálója, a váltakozó áram alkalmazásának úttörője 160 éve született. A budapesti Műegyetemen végzett, majd a Mechwart András által vezetett Ganz-gyárban dolgozott, ahol az általa tervezett egyenáramú dinamók és ívlámpák gyártását végezték, ugyanakkor megkezdték a váltakozó áramú világítóberendezések gyártását is. Többpólusú áramfejlesztő gépeket fejlesztett és gyártott, 1882-83-ban helyezte üzembe a budapesti Nemzeti Színházban az első váltakozó árammal táplált izzólámpás világítási rendszert. Ez volt a világ harmadik színháza, amelynek villamos berendezése volt. Legjelentősebb találmánya 1885-ben a Bláthy Ottóval és Déri Miksával közösen szabadalmaztatott tetszőleges áttételű, zárt vasmagos transzformátor egyik feltalálója. Az elektrotechnika más ágai is érdekelték, pl. a villamos vontatás: bécs-budapesti vasútvonalra tervezett 200-250 km/óra sebességű, 800 lóerős motorkocsikat. 1893-tól nyugdíjazásáig a Műegyetem erősáramú elektrotechnika tanszékének vezetője, 1905-től a Magyar Elektronikai Egyesület elnöke volt. Emlékét az Egyesület Zipernowszky-emlékérme őrzi.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13