Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 30.
Bethlen Kata
(Bonyha, 1700. november 30. – Fogaras, 1759. július 29.)

Erdélyben 310 évvel ezelőtt született író. Gróf Haller László, majd Haller halála után gróf Teleki József felesége volt, két házasságából 13 gyermeke született. Sok csapás érte, elvesztette második férjét is, nem sokkal előtte meghaltak gyermekei, s ezért nevezte magát Árva Bethlen Katának. Életének maga által való rövid leírása c. emlékiratában a fanatikus református asszony főleg vallása miatt folytatott küzdelmeiről beszél. Szaktekintélye volt a hímzőművészetnek is, udvarában hímzőműhelyeket rendezett be. Az itt készült egyházi jellegű darabok fennmaradtak, a világi célra készült hímzések csak leírásokból ismeretesek. Korabeli orvosoktól orvostudományt tanult. Udvari papja, Bod Péter segítségével értékes, különlegességeket tartalmazó könyvtárat gyűjtött össze, ezt a nagyenyedi kollégiumra hagyta, amely 1847-ben leégett és a könyvtár elpusztult: Oktatási kérdésekkel is foglalkozott, bírálta a leánynevelés korabeli hiányosságait. Művei: Védelmező erős pajzs (imádságoskönyve), Írásai és levelezése, Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása.

Irodalom:

Bethlen Kata önéletírása / a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Bitskey István]
Féja Géza: Arcképek régi irodalmunkból
Bodor Béla: Régi magyar regénytükör

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13