Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Zenei ajánló

Hugh Laurie:
A balek
2007

Ha azt mondom, Doktor House, szinte mindenki tudja, hogy a zseniális, ám kiállhatatlan orvosról beszélek, akit az azonos című tv-sorozatból ismerhetünk. Talán már kevesebben tudják, hogy a House-t megformáló színész ugyanakkor író is, s a közelmúltban jelent meg nálunk első műve, mely a hagyományos könyv formátum után villámgyorsan hangoskönyv alakjában is piacra került.
 
Néhány apró információ a szerzőről: James Hugh Calum Laurie Oxfordban nőtt fel, a cambridge-i egyetemen tanult antropológiát és archeológiát. Itt csatlakozott a Cambridge Footlights nevű egyetemi színtársulathoz, ami már több brit színésznek jelentett ugródeszkát a pálya felé. Elsősorban komédiasorozatokban vállalt szerepeket (pl. A Fekete Vipera), legismertebb játékfilmje a Stuart Little, kisegér.
Az amerikai kórházsorozat doktorának megformálásáért 2005-ben Emmy-díjra jelölték, 2006-ben és 2007-ben pedig ugyanezért Golden Globe-díjat nyert.
Színészkedik, több hangszeren zenél, családapa és könyveket ír. Ő maga így nyilatkozik erről: "Sokkal jobban szeretek írni, mint színészkedni. Írás közben bármikor elnyújtózkodhatok a kanapén, majszolhatom kedvenc csokim és lógázhatom a lábam is, ha akarom. Ellenben, ha filmezek, lehet, hogy tizenötször is meg kell ismételnem ugyanazt az unalmas jelenetet. Hiába, mindig is a sekélyes örömök éltettek igazán."
 
Könyve, "A balek" története olyan, mint Guy Richie filmjei: vérbeli angol humor, csibészes gonosztevők, Rejtő Jenőt és P. G. Woodhouse-t idéző figurák, lendületes cselekmény. Szarkasztikus, ironikus humor – a könyv olvasása (vagy hallgatása!) után érthető, honnan merítette a szerző Dr. House karakterének legfőbb jegyeit. A főszereplő Thomas Lang, egy szerethető bérgyilkos. Szerethető bérgyilkos? Van ilyen? Lehet. Cáfolják meg, vagy értsenek vele egyet, természetesen a mű ismeretében!
 
Hugh Laurie Doktor House A balek című könyve hangoskönyv formájában (Kulka János előadásában) a Zenei Részlegben, hagyományos könyv formájában pedig a Felnőtt Részlegben található meg. Pihentető, könnyed mulatság, éljenek vele!

Nida Judit

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13