Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló gyerekeknek

Molnár Krisztina Rita:
Borostyán, az időkapus
2019

Dóra vagyok, 8 éves és olyan különleges dolog történt velem, amit mindenféleképpen el kell, hogy meséljek Neked.
Anyukám idegenvezető a fraknói várban és én mindig szívesen elkísérem őt, mert hiába járok ide évek óta, még mindig elvarázsol ez a csodálatos, zegzugos épület.
Képzeld, a különös történetem is éppen itt kezdődött… Egy esős délutánon az anyukám egy csoportot vezetett körbe a fellegvárban, én a belső udvarban kavicsokat gyűjtöttem és a hatalmas lovas szobrot tanulmányoztam, amikor valaki megszólított. Egy kicsit megijedtem, mert az anyukám azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel, de hiába néztem körbe az udvaron, hogy ki szólhatott hozzám, senkit sem láttam. Aztán újból szólított az idegen, de már azt is megmondta, hogy merre keressem őt. Hát uramfia, a kapuátjáró boltívéről láncokon lelógó nílusi krokodil szólított meg.
Az évek során teljesen megszoktam, hogy ott csüng le a plafonról ez a hatalmas jószág, mint egy öreg házőrző, és már nem is foglalkoztam vele, eddig a pillanatig. Amikor ovis voltam nagyon féltem tőle, azt hittem, hogy egy sárkány, aki majd tüzet okád minden látogatóra. De hát már sulis vagyok és tudom, hogy csak egy sima, bebalzsamozott krokodil. Vagy mégsem?
A beszélő krokodil illedelmesen bemutatkozott nekem. Borostyán a becsületes neve, amit még a hercegtől – Esterházy Páltól – a vár urától kapott.
Nehogy azt higgyétek, hogy nem féltem, csak hát a rémülettől nem tudtam elszaladni, aztán már a kíváncsiságom nem eresztett. Így aztán meghallgattam Borostyán kalandos történetét. A születésétől kezdve a várba kerüléséig. A feladatáról, amivel a herceg bízta meg és még egy bizonyos kincs megőrzéséről is beszélt, amiről sajnos többet nem árulhatok el.
Molnár Krisztina Rita regénye az Esterházy család történetét meséli el, de olyan élvezetes hangnemben, hogy észre sem vesszük és rengeteg új ismeretre teszünk szert.
A Gyermekkönyvtárban is megtalálható művet közös olvasásra vagy felolvasásra ajánlom, nyolc éves kortól, amit egy izgalmas családi kirándulással zárhatunk Fraknó várába.

Kondriné Varga Kornélia

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13