Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Márai Sándor:
Régi Kassa, álom
2013

Minden ember életében meghatározó szerepet játszanak a gyermekkori élmények és a szülőföld. Így van ez Márai Sándornál is. Szülővárosához való viszonyát, kötődését egy idézettel jellemezhetjük leginkább: „Tulajdonképpen semmi más nem érdekel igazán, csak ez a város, s ami ott történt velem.”
A „Régi Kassa, álom” tematikusan rendezve mutatja be a szerző különböző korszakaiban a városról írt sorait, végigkalauzol életének legfontosabb színhelyén. Megismerkedhetünk születésének körülményeivel, családjával, édesapja fájdalmas elvesztésével. Képzeletben végigsétálhatunk a város utcáin, megnézhetjük a város jelképét, a dómot, benézhetünk kávéházaiba, megismerkedhetünk lakóival, sőt temetőivel is. Márai megemlékezik kassai iskolaéveiről, a premontreieknél töltött időről. Tanáráról a következő elismerő szavakkal szól: „a lélek körvonalait rajzolta meg, nagyon tapintatos kézzel”. Csalódott, szomorú hangvételű a könyv utolsó része, amely felnőttkori látogatását eleveníti fel. Minden szép, minden a helyén, mégis homályos hiányérzete van, rájön, egyetlen dolgot nem találhat meg soha többet: a gyermekkort. Így összegzi ekkor az életét: „Innen indultam el, e házak közül, negyvenéves vagyok, egész nap halott apámra és halott kisfiamra kell gondolni, s most, hogy visszatértem a „tett színhelyére”, tudom, nem sikerült az élet.”
Mindenképpen ajánlható ez a könyv Márai kedvelőinek és ismerőinek, de azoknak is, akik szeretnék jobban megismerni az írót, hiszen életművének legfontosabb darabjaiból olvashatunk idézeteket.
A kötet egy Márai életének legfontosabb helyszíneit számba vevő sorozat egyik tagja, nagyon szép kivitelben, értékes fényképekkel illusztrálva jelent meg, kölcsönözhető a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban.

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13