Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Filmajánló

Babel
2007

Már a hazai megjelenése előtt olvastam a filmről, csupa érdekes dolgokat. Aztán megjelent moziban, majd DVD-n, és én nem jutottam hozzá (ó, utálatos időhiány!). Aztán megnézte a barátnőm, és ezzel kommentálta: "Nem mondok róla semmit, nézd meg, és ne számíts könnyed szórakozásra". Megnéztem, fejbevágott és elgondolkodtatott.
Mielőtt nekiültem megírni ezt az ajánlót, kicsit utánakerestem, hogyan vélekednek a filmről nézői. Azt kellett tapasztalnom, hogy ez egy tipikusan megosztó alkotás. Vannak, akik az egekig magasztalják, dícsérik a rendezőt, a vágást, az egész dramaturgiát, a játékot (egyes vélemények Brad Pittet mostantól számítják színésznek), ugyanakkor vannak, akik finoman szólva pocsék munkának tartják az egészet, vagy legalábbis nagy részét. Akár ilyen, akár olyan előjellel, de indulatokat váltott ki a produkció, elgondolkodtatta és vitára, elemzésre késztette a nézőket, s világunkban ez már önmagában eredmény, azt hiszem.
A Babel története 36 óra alatt játszódik le, három szálon, Marokkóban, Kaliforniában és Mexikóban, valamint Japánban. Röviden elmesélhetetlen. A szereplők amerikai turisták, marokkói pásztorok, mexikói dadus és családja, anyját elveszített siket japán tinédzser, szóval igen sokfajta világból – földrajzilag és társadalmilag egyaránt – gyűlnek össze. A látszólag összefüggéstelen események, emberi sorsok aztán természetesen egybefonódnak. "Ebben a felkavaró, egyszerre mélyen személyes és politikus filmben, amelyet három kontinensen és négy nyelven forgattak, Alejandro González Inárritu rendező könyörtelen realizmussal boncolja a határok természetét, amelyek embert az embertől elválasztanak. Munkája közben felidézi az ősi bábeli történetet, és felveti annak napjainkban érvényes kérdéseit. " (PORT.hu)
Miért ajánlom az Önök figyelmébe is? Mert a negatív vélemények ellenére, vagy azért is: mindenképpen érdemes megnézni. Nekem azt üzente, hogy a világon mindenhol egyformák az emberek, ugyanazok a szép és gonosz szálak mozgatják őket, a lényeg pedig az, hogy bárhol, bárki vagy, VIGYÁZZ A GYEREKEINKRE!

Nida Judit

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13