Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Réti László:
A hasonmás
2013

Réti László (korábban Marcus Meadow néven) saját bevallása szerint azért kezdett írni, mert szórakoztatta ez a tevékenység. Szerencsénkre. 20 évnyi rendőrtiszti munka után nyergelt át erre a pályára, s bár abban a szakmában sem volt utolsó, aki már olvasta akár egy könyvét is, örül, hogy eme másik műfajba is belevágott. Nem véletlen, hogy bűnügyi regényeket ír.
A hasonmás című kötete – mint a korábbiak is -, pontosan azt éri el, ami az író kimondott célja: szórakoztat, kikapcsol. Nem többet, de ne is kevesebbet! Nyelvezetében igényes, sztorijában izgalmas, feszített tempójú. Csipetnyien, de sohasem öncélúan vulgáris, némi erőszak is előfordul benne, de e nélkül ez műfaj nem létezik. Cserébe sohasem izzadságszagú vagy erőltetett – sem a cselekmény formálása, sem a stílusa. Időnként szemtelen, és sohasem kétséges, hogy írója férfi. Nem baj, mert az olvasó csak nevet, kacag, sőt röhög. És hiába gondolkodik, nem jön rá az első tíz oldal után, ki lesz a gyilkos. Néhány találó jelző rá, amit kritikákból csentünk: „könnyű kőkemény krimi”, ami ráadásul „bitang jó”.
Nagyon sok tervezést, okosságot, igen-igen precíz munkát, rengeteg háttértanulmányt, a szakma (mármint a nyomozói szakma) alapos ismeretét igényli egy ilyen színvonalú mű megírása. Ezt a fokú könnyedséget és játékosságot kizárólag így lehet elérni.
Tinédzser kortól felfelé mindenkinek ajánlott. Szóval kérem szépen: „Ölik a szimfonikusokat”, úgyhogy nevető izmokat előkészíteni, rosszkedvet elengedni, mert jön Larkin, és nyomoz!

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13