Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Filmajánló

Az orvosdoktor
2014

Noah Gordon nagysikerű történelmi regénye, Az orvosdoktor – s természetesen annak filmfeldolgozása is -, a 11. századba kalauzol bennünket, ahol egy árva angol fiú életét követhetjük nyomon, aki gyermekkorában egy vándor gyógyítóhoz szegődik, s mellette felnőve fiatalemberként már többet akar tudni az orvostudományból. Elutazik hát Iszfahánba, hogy a kor legnagyobb gyógyítójától, Ibn Színától tanuljon. Életét és fejlődését igencsak megnehezíti, hogy akkoriban a keresztények nem voltak szívesen látott vendégek Keleten, illetve a különböző törzsek közti háborúk is állandó veszélyforrásnak számítottak.
A film remekül ragadja meg a sötét középkorban sínylődő Anglia és az akkori virágzó Kelet közti különbséget. Egyetlen kapcsolódási pont volt a két világ között esetünkben: a vallás által elnyomott (orvos)tudomány. Amíg Angliában a keresztény egyház minősített sokféle gyógymódot boszorkányságnak, addig Keleten a Korán sajátos olvasata hozta nehéz helyzetbe az orvosokat.
Az orvosdoktor egyik fő karaktere, Ibn Szína valós személy volt, akit máig az egyik legnagyobb hatású polihisztorként tartanak számon: az orvostudomány mellett a csillagászat és a filozófia fejlődésében is elévülhetetlen érdemei vannak. Olyan gondolatok hangoznak el a filmben szájából, amiket a mai napig szem előtt kell-kellene tartani az orvosoknak. Pl. „nem betegségeket, hanem embereket gyógyítunk” vagy „mindenkit kezelünk, nem csak azt, akinek esélye van a túlélésre”. A film főhőse azonban jelen esetben nem ő, hanem tanítványa, az angol Rob Cole – aki Ibn Színával ellentétben fiktív személy.
Rob Cole karaktere és fejlődéstörténete még a népmeséket is eszünkbe juttathatja: az árva fiú hosszas vándorlás és küzdelem után elnyeri hőn áhított szerelme kezét és visszatérve hazájába boldogan él, míg meg nem hal.
Sokak szerint Az orvosdoktor a tavalyi év egyik legnagyobb filmes élménye, ahol a forgatókönyv, a casting és a zene mellett a fényképezés és a rendezés is csak dicséretet érdemel.
 
S hogy kik hozták létre ezt a remek történelmi filmet?
A rendező Philipp Stölzl, a főbb szerepekben pedig Ben Kingsley-t, mint Ibn Színát és Toma Payne-t, mint Rob Cole-t láthatjuk.
 
Igazi színvonalas szórakozást nyújt a film, megéri leülni elé!

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13