Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Zenei ajánló

Magyar dalok gyerekeknek
2012

Azt mondják, Kodály országa vagyunk. Kodály pedig olyanokat mondott, hogy
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene.” , meg hogy az éneklést, a zenét egészen kisgyermek kortól tanítani kell, hogy az éneklés, a közös éneklés a legjobb módja a zenei nevelés elkezdésének, és hogy a zene mindenkié.
 
Nos, azt hiszem ebben a témában nem nagyon változott a világ, a kodályi alapelvek máig aktuálisak. Tehát: zenét, dalokat kell adnunk a gyerekek kezébe, fülébe, de természetesen nem mindegy, milyeneket.
Ezért ajánlom most a Magyar dalok gyerekeknek c. lemezt.

A kiadó szavaival:
 
„A cím nem teljesen fedi a valóságot, hiszen ezt az albumot nemcsak gyerekeknek, hanem közös zenehallgatásra szánjuk. Amit kínálunk, pusztán jó alapanyag: szép muzsika, tartalmas szövegek, de a lényege, hogy felnőtt és gyerek egymásra találjon a zenén keresztül.
Akár játékos tanuláshoz, önfeledt ugrándozáshoz, vagy a családterápiának is beillő közös énekléshez ajánljuk ezt a pár, értő kézzel válogatott gyerekdalt. Ha fontos, hogy az első évektől a legjobbat adjuk gyerekeinknek, ha el akarunk igazodni a boltokban fellelhető CD-k garmadájában, ez az album segít.”
 
Jó szívvel ajánlom kicsiknek és nagyoknak Szalóki Ági, a Makám, a Misztrál, a Kaláka, a Kolompos Együttesek és a többiek dalait!
 

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13