Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Hangoskönyv ajánló

Hans Christian Andersen:
A vadhattyúk
2012

Hans Christian Andersen: A vadhattyúk című művének egy érdekes kiadását ajánlom az Önök figyelmébe.
A szinte mindenki által ismert gyönyörű, megható történet a testvéri szeretet és állhatatosság örök példázata, s egyaránt szól gyerekekhez és felnőttekhez. Először 1837-ben jelent meg, s egyike volt azoknak a meséknek, amelyekkel a dán Andersen – a „mosónő őrült fia”, ahogy szomszédai hívták – hírnevet szerzett magának.
A most ajánlott kiadvány érdekessége, hogy két részből áll.:
- Egyrészt egy gyönyörűen illusztrált mesekönyvből, melynek nagy erőssége, hogy a megindító történetet aprólékos, szépséges képekkel egészíti ki. Olyan képekkel, melyeket aprólékos gonddal dolgoztak ki, s amelyeket hosszú ideig nézegethetnek majd gyerekeink (és mi magunk is), hiszen a finom pasztell árnyalatokon belül sok-sok felfedezni való érdekesség rejtőzik. S aki mindezt a csodát létrehozta: Anne Yvonne Gilbert nevű illusztrátor.
- A kiadvány másik része egy CD lemez, ami hangoskönyv formájában tartalmazza a mesét, jó lehetőséget nyújtva arra, hogy a történetet hallgatva, azzal párhuzamosan lehessen nézegetni a könyv képeit is. Hámori Gabriella tolmácsolását élvezhetjük ez alkalommal.
Az eredeti művet – mármint ezt a fajta kiadást – Nagy Britanniában 2005-ben, Andersen születésének 200. évfordulója alkalmából jelentették meg, nálunk az Egmont Kiadó gondozásában találkozhatunk vele.

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13