Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló gyerekeknek

Louise Rennison:
A macskám, a családom... és a fiúk
Georgia Nicolson vallomásai
2003

A tini élet alapvetően kész rémálom, hiszen annyi minden bonyolítja. Georgia is tudja ezt, azonban az ő életét még a „14-es fogolytáboron”, azaz a sulin kívül még a hétköznapinak nem mondható macskája és 3 éves, teljesen öntörvényű kishúga is nehezíti. Angus, a félig skót vadmacska terrorban tartja a környéket, de legfőképpen a szomszéd kutyáját. Libby, a hugica pedig ugyan kicsit büdi, de szerethető, azonban iszonyatosan rossz az időzítése. Ezt többször is bebizonyítja.
Hogy hogyan vészelhető át a tinédzserkor ilyen körülmények között, arról olvashattok a négy kötetből álló sorozatban. Georgia Nicolson 14 éves, angol lány, aki egy olyan középiskolába jár, ahol nem csak, hogy fiúk nincsenek – lévén, hogy lányiskola -, még az egyenruha is kötelező, megtoldva egy idióta svájcisapkával. Három barátnőjével, azonban sok más mellett, erre a problémára is megoldást találnak.
Az első kötetben megismerhetitek Georgiát, a családját, a macskáját, és hát egy G.I. is a színre lép! Hogy ki ő, és hogy hogyan alakulnak a dolgok, azt megtudhatjátok a könyvből! Sok fordulatot és érzelmet rejt még a könyv, érdemes beleolvasni.
Ajánlom 12-13 éves kortól minden tinédzsernek, de leginkább azoknak a lányoknak, akik maguk is átérzik, hogy milyen nehéz is ez a kor.
 
A sorozat kötetei sorrendben:
1. A macskám, a családom...és a fiúk
2. Semmi gáz, elég nagy bugyi van rajtam!
3. Kit üt ki a nunga-nungám?
4. Meztelenül táncolok

Szatmáry Éva

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13