Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Helyismereti állomány térképgyűjteménye

A gyűjteményben fellelhetőek Érdről és a környező településekről készült történelmi és földrajzi térképek, valamint többségében kézzel rajzolt parcellázási térképek. A parcellázási térképeket Késő Gézától és Rege Csabától kaptuk ajándékba. A megjegyzések alatt egyrészt a térképen található információk olvashatóak, másrészt tájékozódásul a mai Érdnek megfelelő településrészek elnevezését tüntettük fel. A kérdőjeles megjegyzések a kétséges információt jelölik.
 
Cím: Érd fehérmegyei község határában Tusculanum házhelyosztása
 
Megjelenés éve: 1929
 
Típus: kataszteri térkép
Méret: 59×36
Méretarány: 1:5760
 
Megjegyzés: Ma az Érd felső vasútvonal, vasútállomás, Sándor, Jókai, Liszt Ferenc, Pál, Deák Ferenc utcák, Szent István út, Tárnoki út (Határ út), Könyves Kálmán utca által határolt terület. Feltüntetve a Fenyves (a mai Széchenyi tér, Sándor, Jókai,Tompa M. utcák által határolt terület), egy tó (ma a Báthory u. 5. sz. alatt még látható), egy bánya (kb. a mai Berzsenyi utcai lakópark ? helyén), a mai Könyves Kálmán utcai temető, piac (mai Szent László térnél). Másolat.
 
Lelőhely: Helytörténeti Gyűjtemény (T30), 1 példány

 
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13