Jókai Anna:
Jákob lajtorjája
1982

Reális és irreális, racionális és irracionális, realista és – nyelvben, stílusban, szemléletben – attól teljesen eltérő regénypoétika összegzéseként, szintéziseként jelent meg 1982-ben a Jákob lajtorjája című regény. Ki-ki azt találta meg benne, amit akart. A valóság analóg történetmondás éppúgy fölfedezhető, mint az egzisztenciális érdekeltség. Olvasható színész és ügyésznő puszta történeteként, melyben a színházi világ kritikájától az igazságszolgáltatás bugyraiig megannyi társadalmi kérdés sűrűsödik. Figyelhet a befogadó a bölcseleti rejtelmekre. Ideális esetben a szerző eléri célját: az olvasó a különféle rétegek egységes egészeként fogja föl a könyvet. "Önéletrajzi ihletésű szépprózájából így bontakozik ki az új becsvágy: a realitás és a realitásban működő léttörvények együtthatásának kifejezése. /.../ Miközben életrajzi tapasztalatból és élményanyagból a léttörvényeket kísérli meg kiolvasni, szükségképpen egyre személyesebb, líraibb kénytelen lenni. A Jákob lajtorjája ennek a bizonysága. S ami kezdetben szociográfiai volt, vagyis a társadalmi tények tapasztalati leírása, most a személyes élet belső terében, az egyetlen élet rövidre mért idejében figyel olyan erőkre, amelyek a létezés határait és működését határozzák meg" – írta Bata Imre a regényről.
A Jákob lajtorjájában a szerző egy különös emberpár történetét meséli el. Véletlenül találkozik össze Kantár Hajnal pesti jogász, ügyészjelölt és Kazakovits Kornél, csabagyöngyei színművész. Szerelem első látásra, pedig látszólag sok minden elválasztja a két embert. A színész Csabagyöngyén a nála hat évvel idősebb, asztmás felesége családi házában lakik. Hétéves Orsi nevű kislányuk cukorbeteg. Hajnal elvált, van egy két és fél éves kislánya, Kiscili, akivel egy társbérletben lakik. A szerelem egy ideig illegális: a férfi fel-felutazik a fővárosba, ahol a társbérlők által ellenőrzött nemi életet él Hajnallal, és egyre vérremenőbb vitákat folytatnak kapcsolatuk további alakulásáról. Egy ilyen veszekedés után a férfi határoz: elválik, és pesti színházhoz szerződik. Hajnal azonban féltékeny a régi asszonyra és a növekvő beteg kislányra, a csabagyöngyeiek pedig keveslik azt az időt, amit Kornél a körükben tölt. Két malomkő közt őrlődik a színész. Idő múltával a felserdült Orsin egyre inkább elhatalmasodik a cukorbetegség. Pestre hozzák, a legjobb specialistához, de ő sem tud segíteni, sem a kedves osztályos orvos, akibe beleszerelmesedik a haldokló kislány. Aztán egy zaklatott éjszakán bekövetkezik a legrosszabb: Orsi meghal. A színész visszamegy Csabagyöngyére, és mintha csak közjáték lett volna ez a tíz esztendő Hajnallal, elvált feleségéhez költözik, és együtt ápolják Orsi emlékét.
A különös cím, a keresztény mitológia, a regénytörténet és a szereplők összefüggéseit a szöveg igen alaposan megvilágítja. A Jákob lajtorjáján történő járkálás, magas és mély közötti vándorlás az önmagunkkal való szembenézést revelálja, önmagunk megértésének szükségességére és vállalására figyelmeztet. A lelki, erkölcsi, intellektuális dilemmák, sorsképletek értelmezését segíti a folyamat leírásába ágyazott bibliai történet. A Teremtés könyve 28. fejezetében olvasható mondatok hypotextusként működnek, a regény a bibliai alaptörténet fölülírásaként is fölfogható. Jákobnak "álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai le- és feljártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: »Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak istene, Izsák istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjeszkedned nyugatra és keletre, északra és délre, általad és utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre.«". Az Úr megerősíti Jákobot vállalt feladatában. Ám a regény mégsem az eleve elrendelést emeli ki, a finom hangsúlyeltolódás is jelzi, hogy itt elsősorban az embernek kell döntenie és cselekednie. Kantár Hajnal a történet fölolvasását azon a ponton szakítja félbe, amikor a külső segítség felajánlásáról van szó. Rónay László figyelmeztet arra, hogy a bibliai textusnak van egy jövőbe vezető szála is, "amidőn az Úr arról szól, mi történik majd a következő nemzedékekkel. Ugyanez a gondolat többször is megvillan Jókai Anna regényében: amiért Hajni és Kornél hiábavaló áldozatokat hoz, s ami az ő életükben végül is egykedvű belenyugvásra vezet, az a következő generációkat már arra ösztönözheti, hogy helyesebb életelvet alakítsanak ki maguknak és megpróbálják elkerülni azokat a buktatókat, melyeket e regény hősei meg sem kíséreltek kikerülni..."
Összegezve az eddigieket: a meglepően különös, szokatlanul komponált regény formaeszményét a létra-motívum archaikus és mitikus jelentéseinek szemszögéből érthetjük meg igazán, s itt nemcsak Jákob álma vonható be vizsgálódásunk körébe. Felemelkedés, átértékelés, egyik szintről a másikra való átmenet szellemi útjának szimbólumáról lévén szó Jókai Anna kiváló vezérmotívumot talált regényéhez. A létrafokok a létezés különféle szintjeit és fokozatait jelölhetik, de az életéveknek is megfeleltethetők. Értelmezhetők a minőség, az előre illetve fölfelé haladás, de a mennyiség és a látszat megtestesítőiként is. A hősök egyszerre süllyednek és (spirituális értelemben) emelkednek: az anyagiban, a materiálisban lefelé tartanak, a szellemiben fölfelé. Mintha test és lélek nagyon régi vitája elevenedne föl.

Vasné Tóth Kornélia

Összes ajánló