Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Zenei ajánló

Söndörgő Együttes:
Tamburocket - Hungarian firework
2014

2015-ben lesz húsz éve, hogy az Eredics fivérek édesapjuk, (Eredics Kálmán aki a Vujicsics együttes tagja) nyomán megörökölték a családi hangszereket, és megalakult a Söndörgő Együttes. A balkáni népzenét játszó formációt jelenleg a három testvér, Eredics Áron, Benjamin és Salamon, unokatestvérük, Eredics Dávid (aki a közelmúltban két alkalommal is könyvtárunk vendége volt), valamint régi jó barátjuk, Buzás Attila alkotja.
A Vujicsics Együttes nyomdokait követő csapat muzsikájának fókuszában a délszláv zenei folklór áll, de a legtöbb balkáni zenekartól eltérően a Söndörgő nem a rezes hagyományokat követi, hanem jellegzetes tamburazenekar.
Saját bevallásuk szerint az elődök által összegyűjtött dalok a Bibliájuk, és bár folytatják az ő munkásságukat, de a saját hangunkon szólnak. Tamburazenekar, és a legtöbb koncertet azzal kezdik, hogy elmagyarázzák a közönségnek, mi is az a tambura. Van olyan koncertjük, ahol 17 különböző hangszer szólal meg öt zenész kezében, a tamburacsalád mellett szaxofon, klarinét, furulya, de egy kínai tökdudafajta is előkerülhet, ami nagyon jól illeszkedik a hangzásvilágukba.
A Söndörgő napjainkban az egyik legkeresettebb zenekar a világzene színterén. Európa olyan rangos fesztiváljain és koncerttermeiben játszottak már, mint a londoni Queen Elizabeth Hall, a brit WOMAD (World Of Music, Arts and Dance) Festival, a bécsi Wiener Konzerthaus, a Sziget Fesztivál vagy éppen a szakma legfontosabb zenei vására, a Womex.

Ötödik albumuk, a Tamburocket-Hungarian Fireworks – az angliai Riverboat Records gondozásában jelent meg. Alkotói a délszláv ritmusokhoz nyúlnak vissza ez alkalommal is, Bartók-gyűjtéseket és Dráva-menti népdalokat dolgoznak fel tamburazenekarra átültetve. A lemez tele van táncba hívó, sodró és feszes ritmusú dalokkal, melyeket halkabb, nyugodtabb nóták vezetnek le.
Az új albumot a világzenei szaklap, a Songlines magazin beválogatta az aktuális top of the world lemezére, és öt csillagot ítélt meg neki. Az egyik legmérvadóbb világzenei összesítésen pedig, a World Music Charts-on, amely egy tizenegy ország szakmai zsűrije által összeállított, havonta frissülő rangsor, a 2. helyen áll. A nívós listán eddig csak néhány magyar előadónak – Lajkó Félixnek és Sebestyén Mártának – sikerült szerepelni.
Úgy gondolom, nem döntenek rosszul, ha meghallgatják ezt az albumunkat!

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13