Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Filmajánló

Federico Fellini:
Róma

Tagadhatatlanul nyár van. S ha nyár, akkor többeknek lehetőségük nyílik az utazásra. Bizonyára sokan eljutnak Olaszországba, Rómába is. Egyrészt nekik ajánlom Federico Fellini Róma című filmjét – no és persze azoknak, akik velem az élen, csak vágyakoznak egy római utazás után.
Nem egy szokásos útifilmről van szó, nem dokumentumfilmről, és nem is játékfilmről, hanem a minderről egyben. Szubjektív mozgóképes esszének titulálják a hozzáértők. Fellini elsősorban saját emlékeit, érzéseit, élményeit tárja elénk az örök városról.
A mű mozaikos szerkesztésű, az egyik mozaikcsoport a rendező fiatalkori életéből elevenít fel pillanatképeket, a másik pedig azt az időszakot ábrázolja, amikor a felnőtt Fellini forgatócsoportjával együtt fedezi fel a várost.
Egy-két érdekes mozaikkocka a filmből: a római metró építésekor a fúrópajzs egy ókori villa romjaira bukkan, ahol a gyönyörű freskók egyszerűen elveszítik színeiket a XX. századi levegővel érintkezve. Eljuthatunk Fellini vezetésével egy olyan divatbemutatóra, ahol kizárólag egyházi személyek számára tervezett ruhaköltemények vonulnak föl. De megismerkedhetünk különböző színvonalú bordélyházakkal, sőt találkozhatunk egy nem éppen bizalomgerjesztő éjszakai motoros bandával is.
Megismerhetjük tehát a város történelmi emlékekkel zsúfolt oldalát, a vallásos oldalát, a napfényes, vonzó, vidám oldalát, de a sötétebb színeket sem tagadják el előlünk.
 
Tehát: Federico Fellini: Róma – gondolkodtató nyári szórakozást ígér.

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13