Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Filmajánló

Fizika show a Csodák Palotájából
2012

Jártak már a Csodák Palotájában? Ha még nem, vagy csak szeretnék feleleveníteni újra az élményt, segítünk! A Zenei Könyvtárban megtalálhatja azt a filmsorozatot, amelyik az említett helyen bemutatott sok száz látványos, izgalmas kísérletből kiválasztott legjobbakat mutatja be 4 db DVD-n.
A sorozat tematikus felépítésű, a következőképpen:
– Hullám-világ (hang-, fény- és mikrohullám)
– Delejes körök (mágnesség és elektromosság)
– Nyomás! (repülés, gázok és folyadékok, meteorológia)
– Csudás fizika (bűvészi kísérletek)
A kísérleteket kiváló szakemberek mutatják be, mindig az adott szakterület hozzáértője.
Nekem az iskolában igazán nem tartozott a fizika a kedvenc tantárgyaim közé, de ezeket a varázslatokat bizony én is szívesen nézegettem. És hogy nem vagyok egyedül a nézetemmel, bizonyítja az is, hogy sok-sok fiatal és idősebb olvasónknak nagy kedvence már most ez a néhány film. Ajánlom tehát őket azoknak, akik ismereteik körét szeretnék bővíteni, vagy feleleveníteni, de azoknak is, akik csak szórakozni kívánnak! Elsősorban iskolásoknak, de a felnőtteknek is!
 
Ha tehát kíváncsiak a dagadt pillecukorra, a trükkös lufira, a teáskanna-hangszóróra, egy lángoló dallamra vagy a szívószál-duda rejtélyére, jöjjenek el a Zenei Könyvtárba, és ismerkedjenek meg a „Fizika show” összeállításaival!

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13